Csirkés hamburger és bioritmus || Chicken burger and biorythm

Komolyan vissza kell állítanunk a bioritmusunkat. Több, mint másfél hónap ittlakás kellett ugyanis ahhoz, hogy rájöjjünk, a ház tövében egy reggeliző van. (Reggeli hamburger!!!) Még két hét, hogy megtaláljuk a másodikat is, 15 méterrel arrébb. Ugyanis mire mi felkeltünk és letámolyogtunk az alattunk lévő kisboltba reggeliért és/vagy kávéért, ők már rég bezártak. Bár egyszer én láttam, mikor még mosogattak, és elég gyanússá is vált a dolog, de még nagyon álmos voltam, és nem raktam össze.
Hogy miért csúszott el ennyire az alvás-téma: egyrészt az időeltolódásnak köszönhetően mindig késő este kezdenek el zsizsegni a telefonjaink (ezúton is nagyon köszönöm mindenkinek, aki vagy a blogra reflektálva, vagy csak úgy magától szolgáltatja az inputot is a saját életéről), másrésztől pedig néhány hete érkezett el a fordulópont, amikor rájöttünk, hogy a szabad ég alatt tartózkodás igazából egy extrémsport. A otthoni nyári erős 5-ös UV helyett itt általában 11-es van (ha felhő van az égen, akkor “csak” 7), és bár ezt az absztrakt érzést elég nehéz szavakba öntenem, de szerencsére van hozzá egy tökéletes illusztrációm:

tumblr_nreno0duJh1td0of9o1_500.gif
A kép címe: Én, délelőtt a tajvani napon.

Ma például nagyon el akartunk jutni a Dragon Boat fesztiválra, és el is indultunk délben, hogy az első pártíz méteren rájöjjek, ez nekem csak árnyékharcos üzemmódban fog menni – esernyő ide, 50++-es napkrém oda -, kisüti az agyamat is a nap, nemhogy még a vízparton álldogáljak a szabad ég alatt.

Ja egyébként, ha valaha életetekben venni akartok jó napkrémet, ami nem a kora 90-es évek őrjítően büdös, mázgálós és fehér trutymó strandéletérzését hozza vissza, akkor én találtam egyet, ami fenomenális, és ha valahol látjátok a világban, ne felejtsetek el nekem is szólni, mert mindig gondban vagyok a tartalékok feltöltésével. (Csak olyan országokban árulják, ahol az Elmo által felvázolt probléma valós.) Ennyit a közszolgálatról.

Végül ittunk egy őrült jó kávét a ChiChi Caféban, hátha később jobb lesz az idő (ez a “jobb” nem valami objektív, úgyhogy inkább csak vártunk) idegbe hoztuk a pultos kislányt a másfél órán át tartó idegen nyelvű karattyolással, aztán jó tajvani módra elmentünk még egyszer enni. Szóval mire a helyszínre értünk, bezárt a fesztivál. Hát jó, én szoktam késni, de hogy lekésünk egy háromnapos bulit, na az azért már teljesítmény. Úgyhogy végülis sétáltunk egy jó 10 kilométert a városban.

A helyi klímához való adaptálódás kapcsán a kézitáskám tartalma is megváltozott, mert nem nagyon lehet elindulni egy liter víz, esőkabát, esernyő (eső és nap ellen), hosszú ujjú kardigán (nap és légkondi ellen), és kalap nélkül. Vagyis el lehet, csak akkor sok sikert. (Apropó, én annyira átszoktam a melegre, hogy a múltkor 25 fokban már vettem fel a pulcsit, mondom hát nem igaz, más nem érzi, hogy mennyire lehűlt a levegő??)
Mindenesetre a fentiek miatt sokszor maradunk inkább a késő délutáni/esti kiruccanásoknál, ami egyben azt is jelenti, hogy sokszor nehezen tudunk emberi időben felkelni. Kivéve persze, ha hajnal háromkor fekszünk le, mert akkor másnap valahogy megérzik, és menetrendszerűen mindig megpróbálják a szomszédban lévő építkezésen behozni a sosemvolt munkát hajnali 9-kor, ami szerintük ez egyet jelent a vascsövek betonra való random ütemű dobálásával – hát mit lehet erre mondani, azonnal derékszögben ülünk az ágyban, ez az instant ébresztő, nem a tchibo. Mondjuk annyiban jó dolog, hogy akkor legalább tutira nyitva van még a reggeliző.
Ez itt:

18788816_10154318620821330_136522990_n

Ez a néni annyira cuki, mindig beszélgetünk, bár közös szavunk egy darab sincs. De mindig kérdez valamit kínaiul, amiről én egyszer arra következtettem, hogy talán két csirkés hamburgert jelenthet, és miután tényleg azt kaptam kézhez, azt már felismerem. Pavlov kutyája vagyok, komolyan. Ma megleptük, mert hiába kérdezte a szokásosat, mondtuk, hogy nem. Ma kivártuk, mit esznek a többiek, akik el tudják olvasni az étlapot, és úgy választottunk. Tonhalas-sajtos-majonézes palacsintát sikerült. Szóval el tudják olvasni, de minek.

*****************

We need to fix our biorythm. It took us more than 6 week to realise there is a breakfast place right under our building (morning burger, yay!!), and another 2 weeks to find the other one 15 meters away. As mostly by the time we successfully wake up and find the way down to the convinient store for some breakfast and coffee, they are usually closed. Although I have seen them once cleaning up the dishes, but I was too tired to get suspicious enough.
How did we messed up our days: first of all our phones gets busy late at night due to the time difference (and I thank you all of you for your precious comments about the blog and the input we get about your lives from you, really appreciate it), and on the other hand about a few weeks ago we realised that being outside is kind of an extreme sport. At home the UV goes up to around 5 at max (which is considered really high), but here it is usually 11 (cloudy days “only” 7), and this abstract feeling is pretty hard to describe, but luckily I have the gif, and Elmo can explain it exactly how I usually feel during daytime.
We really wanted to get to the Dragon Boat festival today, but it took me just a few meters to realise, it will only work in a shadow fighter mode, and despite my umbrella and SPF50++suncream, there is no way for me to stay under the sun, by the river. No way.
So we ordered a very, very tasty latte instead in ChiChi Cafe, waiting for some better weather (we did not really define “better”, so it was more like waiting), driving the bartender girl crazy with our strange foreign talking, and then did what every good Taiwanese people would do: went out for eating again. So what happened: by the time we arrived to the festival, it was already over. We happened to miss a 3-day long festival! I mean, I can be late sometimes, but this was a bit unexpected. So we went for a 10-km long walk instead.

It took me some time to adapt to the weather, I have already what I need to carry in my backpack for my own good: a liter of water, raincoat, umbrella (for sun or rain), cardigan (for sun and AC) and a hat. I can go without them, but then I always get reminded. Always. Oh by the way, the adaptation is going so well, a few days ago I had to put my cardigan on at 25 Celsius, and was frightened why nobody is noticing how cold it was.

So because of all these reasons, we prefer to go out late afternoons or evenings, which means we cannot really get up at reasonable time. Of course after each night we go to sleep as late as 3am, the construction-site people next to our building can immediately sense it and actually start to do something at 9 am. And this something mostly means throwing steelbars onto the concrete base with a random timig. It’s definitely the most effective wakening I have ever experienced in my life. So quick, so frightening.We don’t really need coffee on those days. (But on the good side: at least the breakfast place is still open.)
I love the lady there, she is so sweet, and although we don’t have a single word in common, the first time she asked me something, which I concluded that it can easily be chicken hamburger – and it was! So now as Pavlov’s dog, I know already how to answer on her question. Today we went adventurous. It was early morning, the place was full with people so instead of ordering the regular hamburger, we wanted to check out what the people are ordering. The people who actually can read the not-so-short menu, and we planned to choose something that seemed nice.
And we ended up with a tune-cheese-mayo pancake.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s