Dr. Tomas

Még javában Nepálban voltunk, mikor megkereste Tomast egy cég, hogy tetszik nekik az önéletrajza, szeretnék meghívni egy interjúra, mint potenciális marketingmenedzserüket. Nem volt kifejezetten egy álompozíció, de elég sok volt a rejtett potenciál, szóval leszervezték az időpontot. A cég várt néhány hetet, az első kör jól ment, semmi extra, a második körre visszavárták. Mindenképpen le akarták tesztelni ugyanis az angoltudást –  annak ellenére, hogy az egész interjú és kommunikáció és mindezidáig minden angolul történt, dehát láttunk már errefelé cifrább dolgokat is, úgyhogy csak pillanatnyilag akadtunk fent rajta, aztán Tomas úgy döntött, hogy végülis mindegy. Teszteljék, ha akarják, ő ráér.
Megígérték, hogy majd elküldik a cikket, ahonnan fel tud majd készülni a tesztre. Mivel elég sok, ennél izgalmasabb dolgunk is volt párhuzamosan (például kipróbálni legalább kétféle új bubble tea-t a parton), ezért sok figyelmet nem szenteltünk neki, gondolván, hogy a többéves munkatapasztalat azért mégsem lehetett teljesen hiába. Egészen az interjú előtti estéig szóba sem került igazság szerint, mikoris hazaértünk, Tomas levágódott a kanapéra, és a telefonján megnyitotta a linket. Egy pszichológiai tanulmány lett a feje, ahogy közömbösből egy pillanat alatt átváltott egy élő kérdőjelbe, és tarkóig tolt szemöldökkel nézett rám, hogy ugye ez most csak egy rossz vicc.

A kérdéses cikk ugyanis egy nagyjából 40 oldalas kézikönyv volt, amit egy amerikai, nyugtatókról való leszokást támogató módszertani központ adott ki. Több, mint szükségesen részletezve a benzodiazepinekről való Ashton-féle leszokási metódust, a benzodiazepinek hatásmechanizmusát, mellékhatásait, a leszokási tüneteket az adott gyógyszerhez rendelve, méghozzá olyan konkrét orvosi terminus technicus-szal, hogy az már a rosszemlékű gyógyszertanvizsgát idézte. Olyan szinten magyarázta el a gammaamino-vajsav neurotranszmitter inhibitor hatásainak benzodiazepinek általi fokozását, hogy már-már azt lehetett volna hinni, hogy ez egy teljesen természetes szerda délutáni beszédtéma errefelé. De voltak még egyéb kincsek is benne, mint például a nyolc hónapos leszokási program megtervezése a magas dózisú (6 mg) alprazolamról (Xanax) diazepam (Valium) szubsztitúcióval, hetekre lebontva. Egyszerűen gyönyörű.

Amennyire lesokkolt, egyébként valamilyen bizarr módon pont ugyanannyira szórakoztatott mindkettőnket az egész, úgyhogy az első agyvihar elmúlta után a feladás már nem volt opció. Kizárt. Nekem az orvosi diplomával a kezemben is kicsivel több, mint 3.5 órámba telt többé-kevésbé átolvasnom (és akkor hol volt még a kidolgozása), miközben küzdöttem azért rendesen a farmakológia indukálta poszttraumás stresszel is, de végeredményben közösen sikeresen feldolgoztunk mindent a hosszabb távú nyugtatóhasználat szocioökonómiai hatásaitól kezdve az akut és elhúzódó elvonási tünetekig bezárólag. Ezen a ponton már szó sem esett a pozícióról, teljes mértékben érdektelenné vált, hogy sikerül-e a felvétel vagy sem, sokkal több volt ez annál. A közepesen versengő személyiségtípusainknak köszönhetően a potenciálisan jól sikerülhető dolgozat már élet-halál kérdéssé lépett elő. Át kell menni. Soron volt a betűzés, a dozírozás, a gyári és hatóanyagnevek, Tomas még utána is olvasott a sürgősségi osztályon élő protokolloknak is. Ennyire volt komoly ez az ügy.

Minden befektetett energia ellenére nekem egyébként szent meggyőződésem volt, hogy ez valamiféle kamu személyiségteszt, amit a HResek annyira imádnak – hogy viselkedik a delikvens, ha értelmetlen feladatot kap, vagy ha más szakmai területre téved, esetleg arról szól az egész, hogy ténylegesen végigolvasta-e értelmezve, legalább annyira, hogy tud válaszolni a feltett kérdésekre. Mert hogy ezt fejből tudnia kellene bárkinek, az teljesen nonszensz. Ez nem angolteszt. (Persze az is lehet, hogy nem akarták nagyon megerőltetni a sápadarcúakat, ezért igazolva minden, ázsiaiakról kialakított pozitív és vicces sztereotípiát, csak naivan kimásoltak egy random kérdést az ötödikes kínai gyerekek biológiakönyvéből, mittudomén.)

doctor

Nem is tévedhettem volna nagyobbat. Ez nem csak egy hiba volt a mátrixban, a legnagyobb komolysággal elővezették a feladatot: akkor lesz szíves egy 500-700 szavas összefoglaló dolgozatot írni az újonnan megszerzett tudásáról, a forrás és minden egyéb segédanyag használata nélkül. (Bónusz: mondjuk a helyesírásellenőrző végig be volt kapcsolva a gépen.)
Úgyhogy mikor a végén képes volt megkérdőjelezni az egész esemény értelmét (kockáztatva ezzel mindent), és megkérdezték, hogy ezt most amiatt mondja-e, mert nehéz volt értelmeznie a témát, illetve, hogy mindeközben legyen kedves aláírni a cikket, akkor a világ minden pimaszságával képes volt annyit mondani:
– Ez egy cikk?! Ja, akkor rendben. Hol írjam alá? Itt? Ok…doooktooor Tooomaas…tessék.

Sajnos nem tudni, mi lett az eredmény, mert ezek után soha többé nem beszéltek.

*******

We were still in Nepal, when Tomas got an invitation to a job interview which he had not applied for, but still they would like to offer the seat as the company’s marketing manager. It was loosely bound to his expectations, but seemed like it has some great opportunities, so being more curious than excited led to actually setting up an appointment a few weeks later. They waited for him, first round went well, nothing special, appointment for next round was set. They insisted to check his English skills – despite of the fact that the whole interview actually took place in English for more than an hour without any major disruption. Weird, but since we have seen weirder things over here, did not really get caught up on it.
They promised to send the link to the preparation materials later on for the test. As we had a lot more exciting things to do (for example trying out new bubble teas on the shore), and he was moderately impressed about the position, we did not really pay much attention to it until the evening before the second round. Then we got home, he reached the couch, opened the link, and I saw his facial expression changing immediately from indifferent to a living questionmark looking at me like this must be some really bad joke.

The article in question was a 40-page long handbook from some American withdrawal clinic, explaining the Ashton’s benzodiazepine withdrawal methods, with long and detailed description of the mechanism of actions, potencials, adverse events and withdrawal symptoms of the different type of tranquillisers in the human body, with medical terms that could easily compete my notorious pharmacology book used in med school. It explained the consequences of enhancement of gamma-aminobutyric acid’s inhibitory activity caused by benzodiazepines through as many paragraphs as it made me feel like this was the most obvious thing on this part of the world. Not to mention the gems like explaining the background of how to set up a schedule for 8 months of Withdrawal from high dose (6mg) alprazolam (Xanax) daily with diazepam (Valium) substitution. HILARIOUS.

We were done. Shocked but so entertained at the same time, that it was not an option to quit now. Absolutely not.
With a medical degree in my hand it took me a bit more than 3.5 hours to just read it through carefully. It caused me an instant remission of PTSD, but we finally got through all the way from Socioeconomic costs of long-term benzodiazepine use to the Acute and protracted withdrawal symptoms.
And by this time it was definitely not a question about getting the position, he did not even think about that anymore. It was much more than that. With our slightly competitive personality we simply made nothing less but a question of dignity and honor out of it.  (Just to illustrate how serious it was: he has been practicing the spelling, dosing, even checked out the protocols used nowadays in the ER!!)

For the record, I was absolutely sure that this is some kind of bullshit-personality test that HR people like for some reason, to see how the potential employer reacts when it comes to unreasonable tasks, how they behave on an unknown professional territory, or maybe to check whether he actually read it through and has the ability to answer some questions. There is no way the expect anyone to remember all these things from heart. (Or it turns out that all the positive Asian sterotypes are funny because they are true and this is really just a random legit question?)

I was so wrong. So wrong. It was real. With all the seriousness in the world he was actually given 1.5 hours to write a summary about his newly gained knowledge (including the mechanisms of action and adverse events) in 500-700 words without access to the article or any other source on the internet. (Fun fact: the autocorrect was on the whole time.)
At the end he actually succeeded to question the real meaning of this project (and risking the whole thing). They were confused and asked whether he is asking this because he found the topic difficult to interpret…and also to please sign the article, he was sassy enough to say:
– Now is it even an article?!…Wow, okay…should I sign it here? Ok. Doooctooor Tooomas….There you go…

Sadly, no idea how it went, they have never talked again.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s