Kilátások || Prospects

Megtaláltuk a tökéletes lakást a metrómegálló felett. És a házban az uszoda mellett még egy Starbucks is van. Kár, hogy a lakásért cserébe azonnali jelleggel, úgy másfél-két évig le kellene mondani az evésről, úgyhogy többé a lábunkat se tehettük volna be, de kétségtelenül van. Maradjon hát itt a ház bejárata annak emlékére, hogy hirtelen felindulásból majdnem kivettünk egy olyan 31. emeleti lakást, amely teljes panorámával rendelkezik a Taipei 101-re – amit az év háromnegyed részében tartó nyár miatt egyébként is behúzott függönnyel értékelnénk, de attól még a tudat igazán megnyugtató lett volna minden alkalommal, mikor igényem támad egy túlárazott kávéra.

16466714_10212634085474922_275454857_o-1

Délután mi vigyáztunk Mazsolababára. Egy kép többet mond minden szónál.

16523613_10154017902671330_1515637482_o

Este írt az anyukája, hogy szerezzünk már neki kaját, mert később érnek haza. Persze, szívesen. Szereti a tésztát.
Bennem fel sem merült a tény, hogy jelen pillanatban még a mi élelmezésünk is teljesen feltételes és megalkuváson alapuló. Néha találunk olyan kaját is, amilyet eleve szerettünk volna. Ha ezenkívül bevonunk az egyenletbe egy éhes négyévest is, akivel még közös nyelvünk sincs, akkor az nem biztos, hogy sokat segít a helyzeten.
Elképzelésem: fogjuk a gyereket, kimegyünk, veszünk kaját, visszajövünk, megesszük.
Valóság: fogjuk a gyereket, imádkozunk, hogy ne sírja el magát, mint legutóbb, mikor azt hitte, hogy örökre elhagyjuk (hobbink az életreszóló gyermektraumatizálás) – két oldalról védve keresztülvergődünk a motoroshordán, hiszen pont ezidő tájt van a délutáni csúcsforgalom és jobbról-balról szlalomoznak körülöttünk. Rájövünk, hogy nem tudjuk hol árulnak olyan kaját, amit szeret. Nem is tudjuk megkérdezni. Nem ismerjük fel a tésztaáruló standot. Kezdünk kétségbeesni, mire a gyerek megérzi a nyomorunkat és elkezd kínaiul akaratoskodni. Úgy gondoljuk, hogy rövidre zárjuk a témát, és bemegyünk egy büféjellegű étterembe, ott legalább huszonötféle kaja van, biztos van tészta is. Minden van, tészta nincs.
Képzeld el a helyzetet, hogy egy külvárosi kifőzdébe bemegy két kaukázusi egy kínai gyerekkel kézenfogva – és az (egyébként tök jogosan) aggódó kérdésekre, hogy hol lakik és hol az anyja-apja, mi nem tudunk, a kislány meg dacból nem akar válaszolni. NEM AKAR, érted? Hát mondom ha most nem leszünk benne a hírekben, ahogy bilincsbe verve deportálnak az országból, akkor soha.
Végül kerítettek egy embert, aki nagyjából tud angolul beszélni – Mazsola még mindig nem hajlandó megszólalni, úgyhogy hozzá is elkezd angolul beszélni. Persze nem érti, honnan is értené. Mindenesetre gyorsan szedtem neki húst és rizst, és elhúztunk, mielőtt újabb kérdések merülnének fel.

Szombati programként a család elment nagyszülőzni Taichungba, és felajánlották, hogy elvisznek minket is, ha körül akarnánk nézni. Naná.
Taichung egy bájos kisváros a maga 3 milliós lakosságával, engem teljesen elvarázsolt. Voltunk a Szépművészeti Múzeumban, megnéztük az új színházépületet, valamint láttunk a parkban egy szépen felöltözött nénit, aki hátrafele gyalogolt. Nem is kérdőjelezem már meg.

****

We have found the perfect little apartment above the metrostation. There are even a swimming pool and a Starbucks in the building. Too bad that we need to cut the food expenses completely and immediately if we want to live there. So let me just post a picture here of the entrance to remember – we almost rented out an apartment on the 31st floor with a perfect view of the Taipei 101 – which we would most likely appreciate with closed curtains in 9 months out of 12 because of the summer heat, but still…just the fact would have helped me to get through the urgent need of the overpriced coffee everytime I smell its aroma on the way to the metro.

In the afternoon we took care of Elsa. See picture above, it says it all.

In the evening her mom texted us to get the kiddo some food as they are arriving later. Sure.
I did not even consider the fact that at the moment our eating habits are totally conditional and entirely depend on luck. Sometimes when we have a good day, we are even able to find food that we want. So involving a hungry 4-yo may not help the situation.

Expectation: we take out the kid, buy some food, come back, eat.
Reality: we take out the kid, hoping she will not cry again like last time when she thought we are leaving her forever (traumatising kids for lifetime with guarantee) – we are protecting her from both side as we are getting through the horde of scooters (afternoon peak time). Okay, we know she loves noodles. We realise we have no idea where noodles are sold. We cannot ask her either. We don’t recognize the noodle stand. We begin to despair, she perceives this, and starts to be really stubborn in Chinese, so we decide to solve this situation right away and get into some buffett-like restaurant that we have just passed. There are at least 25 different dishes. None of them is noodle.
Just imagine the situation: two caucasians turn up with a little Chinese girl in a suburban chop house – and we cannot, she does not want to answer to such legitimate questions as “where does she live, where are her parents?” DOES NOT want to answer. Just because. I immediately imagined us being deported from the country  in cuff, which is probably way better than to be sentenced to life in prison for kidnapping.
Finally they found a guy who could speak some English, but since Elsa still did not want to speak, he started to talk to her in English as well…making the situation even worse than it was already, so I took some chicken and rice and left before any more questions was raised.

Next day the family left for visiting the grandparents in Taichung and offered us a ride if we want to make a daytrip. Of course we want to.
Taichung is a lovely little city with its almost 3 million inhabitants, and I totally fell in love with it. We visited the Fine Arts Museum, the new theather and we also saw a well-dressed lady walking backwards. It does not even touch me anymore.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s